2010. április 19., hétfő

Padlizsánkrém


Egyszer ettem padlizsánkrémet, nagyon megkívántam, úgy kunyiztam vendégségben. Beleharaptam a padlizsánkrémes kenyerembe, maga a menny volt, de a második harapásra annyira megundorodtam tőle, hogy ott kellett hagynom, nagyon kellemetlen volt. Azóta sose próbálkoztam vele és magát a padlizsánt semmilyen formában sem ettem. Persze most se én találtam ki, hogy csináljak, hanem az én Drágám. Mondtam neki, ha nem eszi meg én rákenem a hajára!!!  Hát megkóstoltam én is nagy félve, de nagyon finom lett. Reggelire piritósra kenve, lilahagymával  isteni!

Hozzávalók:
-1 db padlizsán
-só, bors,2 gerezd fokhagyma, fűszerek
-1 közepes fej lilahagyma
-1 db paradicsom,1 db kisebb paprika, 1 db kisebb pritamin paprika, őrölt chili paprika
-olaj


Elkészítés: 
A padlizsánt alufóliába csomagoljuk és 180 fokon 1 órát sütjük. Közben a lilahagymát és a fokhagymát apróra vágjuk és alacsony lángon megpirítjuk Hozzákeverjük az apróra felkockázott paradicsomot és paprikákat, majd átpároljuk őket saját levükben. Ehhez keverjük hozzá a padlizsánt, amit a sütés után lehámozunk és felkockázunk. Fűszerezzük sóval, borssal, oregánóval, stb, Aki azt szeretné, hogy ne legyen darabos az botmixerrel könnyen megfelelő állagot hozhat létre. Egy kicsit csípős, pikáns krémet kapunk.

5 megjegyzés:

  1. Szia,biztosan finom igy is a padlizsán,de nálunkfele nem igy készitik.Sütés után meghámozni,a levétől lecsöpögtetni,fából készült vágóval nagyon apróra vágni,50 ml.olajjal kikavarni,egy fej apróra vágott lilahagymát belekavarni,sózni,semmi extra nélkül,mert az rontja el.Friss paradicsommal nagyon finom.Aki szereti készitheti olaj helyett majonézzel.

    VálaszTörlés
  2. És még annyit,hogyha ebbe beleharapsz,másodszorra is mennyei lesz.Amúgy tetszik az oldalad és jók a receptjeid.

    VálaszTörlés
  3. Köszi a receptet, kipróbálom majd. :)

    VálaszTörlés
  4. A Te recepted leginkább a padlizsános zakuszkára emlékeztet. Erdélyben sok változatban készítik, és valóban nagyon finom.

    VálaszTörlés
  5. Utánna néztem, tényleg ahhoz hasonlít. Most is csináltam padlizsánkrémet: kevertem bele apróra vágott szalonnát is:)
    Szerintem én ettem már egyszer zakuszkát: Isteni volt, ajándékba kaptam.

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails