2010. március 30., kedd

Krisztu és Ági: paprikás krumpli

Krisztu és Ági: paprikás krumpli

paprikás krumpli





Már nagyon vágytam valami "húsmentes" ételre, na jó ebben is van kolbász, meg egy kis szalonna, de csak az íze miatt.:). De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy nem én készítettem el, hanem a párom, persze kisebb unszolás hatására. Tipikus sztori egy pasi szájából: Nem tudok főzni, te finomabban csinálnád!.... A végén meg egész este azt hallgattam, hogy milyen ügyes volt, meg milyen finomat főzött, stb. Persze én meg dicsérgettem, különben soha többé nem megy a konyha közelébe :)  Tipikusan olyan étel amit a férfiak is szívesen főznek, olyan, mint a halászlé, vagy a marhapörkölt. 

Hozzávalók 4 adaghoz:
-1 kg burgonya
-kis fej vöröshagyma
-1 kk örölt pirospaprika
- kis paradicsom 
-fél TV paprika
-egy marék felkockázott kolozsvári szalonna
-fél szál kolbász
-olaj
-fűszerek: fokhagyma, majoranna, stb

Elkészítési idő: 30 perc

A burgonyát megpucoljuk és felkockázzuk, lehetőleg egyforma nagyságúra. A hagymát megtisztítjuk, és felaprítjuk minnél kisebbre (mert különben nem fő szét), majd kevés olajon üvegesre pároljuk a szalonna kockákkal együtt. Hozzáadjuk az  őrölt pirospaprikát és egy kicsit átkeverjük a forró olajban, hogy szép színe legyen, de vigyázzunk, mert ha megégetjük akár a hagymát, akár a pirospaprikát az ételünk keserű lesz.
Beleteszzük a burgonyát, felöntjük annyi vízzel,amennyi ellepi és közepes lángon főzni kezdjük. Ízesítjük sóval (a szalonna és a kolbász is sós),borssal. Beledobjuk a paradicsomot, a paprikát és a felkarikázott kolbászt is.
A kolbászt később is hozzá lehet adni, attól függ mennyire puha, vagy mennyire szeretnénk megfőzni. Ha túl fözzük akkor íztelelen lesz és szátmorzsálódik. Ha virslit szeretnénk belerakni, azt csak az utolsó 5 percben rakjuk hozzá.
 Ez az alap. Aki akarja fűszerezheti fokhagymával, majorannával.  Tálalhatjuk friss kenyérrel, nokedlivel, de savanyúság kötelező.

szallonás, fokhagymás csirkemell

,




Nem gondoltam volna,de mi ezt a csirkemellett 2x étkezéssel tudtuk elpusztítani, persze ettünk előtte levest is, de azt hittem kettőnknek meg se kottyan. :)

Hozzávalók:
-1 egész bőrős csirkemell
-4 gerezd fokhagyma (hosszában négy felé vágva)
-kolozsvári szalonna ( egy maréknyi felkockázva, de külön kell a bőre is)
-só, bors
-fűszerek
-1 doboz sör
-olaj vagy zsír a sütéshez

Elkészítési idő: 1 óra

A csirkemellet megmossuk, megtisztítjuk és leszárítjuk. Egy vékony éles késsel lyukakat fúrunk a húsba,  fokhagymát és szalonnát dugdusunk bele. A csirkemell külsejét bedörzsöljük sóval, borssal, fűszerekkel és a szalonna börkével. (Aki szereti mustárral is megkenheti, szép piros színt kap tőle a husi.)
Kizsírozzuk a tepsit, beleöntjük a sör felét (a másikat megisszuk evés közben), mehet bele a mell, amire ráfektetjük a szalonna bőrt (aki akar tehet a husi mellé gerezdekre vágott almát, burgonyát, sárgarépát, vöröshagymát, stb) és letakarjuk alufóliával. Nagy lángon jó fél órát pároljuk, majd a fóliát és a hőfokot levéve szép pirosra sütjük. Kicsit pihentetjük és már szeletelhetjük is. 
Köretként csak azt ajánlom, amit a fatáziátok és a gyomrotok enged.



2010. március 29., hétfő

sült paradicsommal töltött rántott hústekercs




Mindig is szerettem volna sült paradicsomot csinálni, de általában azt olvastam, hogy egész éjszaka sütötték a sütőben, ami nálam teljességgel lehetetlen lenne, mert nálam a legkisebb fokozat akkora, ami másnál közepes lángnak felel meg. Nagy lángon égek :)
Hát nem adtam fel, kb. egy óra alatt elkészült a sült paradicsomom, szép kérget kapott, erőteljes koncentrált íze lett és a céljaimhoz tökéletes.

Hozzávalók( 4 főre 4 tekercs, de nagyétkűeknél csinálj többet)
-4 szelet sertéshús ( én karajt használtam, de csirke vagy pulykamell is jó)
-4 db paradicsom
- olíva olaj
- oregánó
-15 dkg füstölt sajt
-8 gerezd fokhagyma
- só, bors
-15 dkg liszt
-3 tojás
-15 dkg zsemlemorzsa
- hústű vagy fogpiszkáló
-olaj a sütéshez

Elkészítés:
Megmossuk a paradicsomokat, kivágjuk a zöld részét, és hosszában négy felé vágjuk. Egy tepsibe sütőpapírt teszünk, ráfektetjük a paradicsomot, meglocsoljuk olíva olajjal, megszórjuk sóval és oregánóval, rádobáljuk a fokhagymát (amit nem pucolunk meg, így szépen átsül, de nem ég meg). A legkisebb lángon, ez nálam kb 180 fok, egy jó órát süssük. Szép kérget kap, de ne legyen szenes. A fokhagyma gerezdeket megpucoljuk, ha barnára sültek.
A hús szeleteket enyhén kiklopfoljuk, sózzuk és borsozzuk mindkét oldalát. Minden hús szeletbe 4 db sültparadicsomot fektetünk egymás mellé, lefedjük őket vékony sajtszeletekkel és két fokhagymát elkenünk rajta. Feltekerjük a husit és fogpiszkálóval, vagy hústűvel rögzítjük nehogy szétnyíljanak.
A tojást mélytányérba ütjük, fűszerezzük, sózzuk. Egy serpenyőben feltesszük melegedni az olajat kis lángon. A hústekercseket lisztbe, tojásba majd zsemlemorzsába forgatjuk. Én az olajba egy kis morzsát szoktam szórni, ha sistereg mehet bele a husi. Elösször fedő alatt, majd fordítás után fedő nélkül sütjük szép barnára. (Figyeljünk arra, hogy a sertéshúsnak több idő kell mire elkészül. Kb 20-30 perc, de ne szurkáljuk, mert csúnya lesz a panír.) Ha elkészül tegyük papír szalvétára, hogy felszívja az olajat a rántotthusinkról. Nem szeretnék ajánlani konkrét köretet hozzá, mert burgonyától rizsig, zöldköreten át salátáig minden passzol hozzá.



Zöldborsós tokány





Ez egy nagyon egyszerű és gyors étel. Elkészíthető sertés és szárnyashúsból is, ki mit szeret, illetve mi található a fagyasztóban. :)

Hozzávalók (négy főre):
-50 dkg husi
-liszt
-olaj
-30 dkg bors ( aki akar többet, vagy kevesebbet rak bele)
-só, bors
-fűszerek:fokhagyma, petrezselyem, majoranna ki mit szeret

Elkészítési idő: Húsfajtától függően:30-45 perc

A husit felkockázzuk 1x1-re, és a kockákat beleforgatjuk lisztbe. Forró serpenyőben kevés olajon aranybarnára pirítjuk a húst, ezáltal a husi kérget kap, az ízanyagok benn maradnak, és a liszt is megpirulva jellegzetes ízt ad az ételnek. Ezután felöntjük annyi Hidegvízzel ,amennyi ellepi a húst, és közepes lángon főzzük, a folyadékot pótolva. Fűszerezzük közben sóval, borssal, fokhagymával, egyéb fűszerekkel. Adhatunk hozzá egy kis tejfölt is. Amikor már úgy érezzük a hús megfőtt ( pl. a csirkehúsnál elég 15 perc, sertéshúsnál kell fél óra, ha nem több...) hozzátesszük a borsót. Ha zsenge, akkor nagyon hamar megfő, kostólgassunk. Ilyenkor már nem teszünk hozzá vizet és mire a borsós tokányunk elkészül, addigra a felesleges lé is elpárolog. Általában rizzsel fogyasztjuk, de szalma krumplival is nagyon finom.



2010. március 28., vasárnap

mini kakaóscsigák







A nagymamák a családban rendszeres sütemény gyártók. Szinte futószallagon... Nem emlékszem olyan alaklomra, hogy látogatásaink alkalmával ne lett volna a "gyerekeknek" valami kis egyszerű finomság. Hol pogácsát, kakaós csigát, hókiflit, kelt kiflit varázsoltak az asztalra, mi meg felfaltunk mindent. Azon szerencsések közé tartozom, akik élvezhetik mind a négy nagyszűlő társaságát, és tapasztalatból mondom, nagy kincs birtokosa vagyok.
Nekem ez volt életem első saját gyártású kakaóscsigája, de remélem majd én is gyárthatom az unokáknak éveken keresztül...

Hozzávalók (12 db):
( Harmadik fogáskánt 4 személyre elég ennyi, de 2 ember elnasizza egy délután alatt, tehát ha vendégeid vannak, vagy gyermekeid csináld a dupláját.)
-30 dkg iszt
- 2 dkg élesztő
- 3 dl tej
- 1 tojássárgája
- 1 ek olaj
-egy csipet só
- 1 ek cukor
- 15 dkg margarin
-1 cs vaniliás cukor
-kakópor (ha édes pl.: Nesquik akkor nem kell cukrozni, de ha sima kakaóporod van, akkor a töltelék fele kakaópor fele porcukor legyen)
Elkészítési idő: 2 óra


Elkészítés:

Kezdő koromban rettegtem a kelt tésztától. Macerásnak tartottam és folyamatosan aggódtam, hogy: Úristen nem kel meg a tészta, vagy túlkel, vagy meddig kelesszem még, vagy ááááááááá!!!
De aztán rájöttem, hogy sokkal egyszerűbb mint gondoltam volna, tehát nem kell megijedni tőle, de azért figyeljünk oda a részletekre.
A tej felét öntsük egy bögrébe, mehet be a mikroba fél percre. Az a lényeg, hogy langyos legyen a tej, dúgd bele az ujjad,ha még hidegnek érzed, akkor melegíts még. Ez egy fontos rész, mert ha túl meleg a tej, akkor leforrázod az élesztőt, ha pedig hideg a tészta keletlen marad. Elkeverjük benne a cukrot és belemorzsoljuk az élesztőt. Félretesszük egy kicsit. Akkor jó, ha a tej tetején egy élesztő habréteg képződik, ez kb 5 perc.
Ezután a liszben elkeverjük a sót (nem érintkezhet közvetlenül a só az élesztővel) hozzáadjuk a tojássárgát, az olajat, az élesztős tejünket (kovászt) és jól eldolgozzuk. Közepesen kemény tésztát kell kapjunk, ami nem ragad, a felülete fényes. Jól megkell gyúrni. A tészta alá lisztet szórunk, hogy ne ragadjon az edénybe és a tetejére is, hogy ne száradjon meg. Ezután a tésztát a duplájára kelesztjük. Télen rálehet tenni a radiátorra, konvektorra de rakjunk az edény alá rongyot, mert megfőnek az élesztőgombáink, az a lényeg, hogy meleg helyen legyen, mert hidegen nem kel meg. Én a konyhában kelesztettem, mert főzés közben elég meleg szokott lenni. Kb 45 percig kelesztjük. Ezután átgyúrjuk a tésztát és lisztezett deszkán ujjnyi vastag téglalappá nyújtjuk. Kikenünk margarinnal egy magas falu tepsit. A maradék margarint megolvasszuk és felét a tésztára kenjük. Ezután jó vastagon meghintjük a kakóporral (vagy porcukros kakaóporral), feltekerjük, másfél ujjnyi szeleteket vágunk és nem túl szorosan egymás mellé fektetjük őket. Azért maradtak viszonylag kerekek, mert nem szorosan raktam, de ha nincs elég helyed, rakhatod úgy is, akkor kocka alakja lesz. A margarin másik felét rálocsoljuk, majd nem előmelegített sűtőben kis lángon (nálam ez kb 180 fok) sütjük, mert így a melegedés alatt is kel a tészta. Mielőtt teljesen megsülne( a teteje már barnul), a maradék 1,5 dl tejet felmelegítjük, hozzáadjuk a vaniliás cukrot és a csigákra öntjük. Akkor végeztünk, ha a tej elpárolgott és a csigáink szép barnák.
Kakaó helyett fahéjas porcukorral, pudinggal, rumos diótöltelékkel is készülhet.




2010. március 27., szombat

Kolbásszal töltött karaj fokhagymaszósszal


A barátom egyik kedvence ez a finom husi. Én kb. két szeletet ettem ,a többit ő falta fel.
Nagyon egyszerű az elkészítése, viszont nem a legolcsóbb, főleg, ha minőségi alapanyagokat használunk.

Hozzávalók (4 főre):
-1 kg csont nélküli karaj
- 1 szál kolbász (én gyulai kolbászt vettem, de nem volt annyira érett, így egyrészt puhább és olcsóbb volt)
-fűszerek: só, bors, a többit rátok bízom
-olaj vagy zsír a sütéshez

az öntethez:
-fokhagyha (gerezdek, krém, por, stb nem írok mennyiséget, izlés szerint)
-3 ek a sülthusi zsírjából
-2 ek liszt
-1 ek tejföl
-1 tk mustár
-1,5-2 dl víz (de ez lehet több is, attól függően, milyen sűrűre szeretnétek)
-só
-bors

Elkészítése:

A husit, ha hártyás, zsíros, akkor megtisztítjuk. Egy éles hosszú vékony késsel a közepébe egy lyukat szúrunk és megforgatjuk benne. A kolbászról eltávolítjuk a műbelet, és a husiba dugjuk, ha nehezen megy, akkor megkenhetjük zsírral, hogy jobban csússzon. Az a jó, ha egy kicsit kilóg a kolbász, mind a két oldalon. A külsejét bekenjük olajjal, sózzuk és borsozzuk. Ezt jól beledörzsöljük, és hagyjuk állni egy kicsit. Más fűszerezést nem kell használni a fokhagyma öntet miatt. Kizsírozott, vagy olajozott tepsibe tesszük, öntünk alá 1-2 dl vizet és letakarjuk fóliával. Nagy lángon kb. 45 percig sütjük, aztán fóliát leszedjük, a sütőt pedig levesszük a legkisebb fokozatra, majd folyamatosan locsolgatva és forgatva barnára sütjük, ez kb. még egy jó 45 perc. Kivesszük és pihentetjük egy kicsit.

A fokhagyma szószhoz kimerünk a zsiradékból és megpirítjuk benne a lisztet zsemleszínűre. Hozzáöntjük a hideg vizet és folyamatosan kevergetjük. Hozzáadjuk a fokhagymát ( a gerezdeket, vagy aprítsuk nagyon apróra vagy reszeljük, fokhagyma nyomót is használhatunk), a mustárt, a tejfölt, sót és borsot. Főzzük kb. 10 percig. Az a lényeg, hogy minden ízt érezni lehessen, ne legyen semmi se túl sok (túl mustáros, túl sós, stb.). Inkább többször kevesebb elvét alkalmazzuk, és folyamatosan kóstolgassunk. Mindenkinek más a „szájíze”, tehát a megadott mennyiségeket nem kell szentírásnak venni. A lényeg, hogy ne legyen csomós a szósz, na persze és, hogy ehető legyenJ

Köretnek én rizst főztem hozzá, és gombócokat formáltam belőle. Jó étvágyat hozzá mindenkinek!!




Lisztérzékenységől röviden

Elsősorban aki még nem hallott a lisztérzékneségről, pár sorban összefoglalom, hogy miről is van szó.

Lisztérzékenység, vagy ceoliak betegség

A lisztérzékenység a vékonybél gyulladásos betegség kezdete gyakran 2 éves korra tehető, röviddel a búzaevés megkezdése után; vagy korai felnőttkorban (30 – 40 év). Ceoliak betegség azonban bármely életkorban elkezdődhet. Érzékeny eberekben a búzafehérje, glutén, gyulladásos reakciót vált ki a vékonybélben, amely csökkenti a tápanyag, vitamin, ásványianyag felszívódás területét.

A bélfal felszívásra alkalmas területének csökkentésétől függ, hogy az egyén ceoliak betegsége tünetekben mutatkozik – e meg. Ceoliak betegség komoly tüneteket okozhat, mint a hasmenés, gyengeség, testsúlycsökkenés, ami a vékonybél felszívásra képes területek csökkenését mutatja. Másokban anémiás fáradsággal járó tünetekkel jár, és egyáltalán nincs emésztőrendeszer betegségre utaló tünet. Ezen egyénekben a betegség a vasfelszívódás helyét károsította a vékonybélben és a bél távolabbi szakasza képes a tápanyag és folyadékfelszívására.

Mi okoz allergiát a gabonákban?

A lisztérzékeny emberekben az emésztőrendszer betegsége, a vékonybél károsodásából ered, így az nem képes a szervezet számára fontos tápanyagokat felszívni. Lisztérzékeny emberek nem képesek a gabonákban található glutén/gliadin elnevezésű fehérjéket lebontani.

A gabonák összetétele:

Gabona: 70 – 75 % keményítő

1- 2 % zsírok

10 – 12 % folyadék

6 % fehérjék – albuminok

- globulinok

- glutén 90 % (gliadin 50 %, glutenin 50 %)

A Glutén érzékenyeknek teljes gabona mentes étrend ajánlott.

Glutént tartalmazó gabonák:

- BÚZA minden formában, finom és teljes kiörlésű liszt, pelyhek és dara

- ÁRPA / árpa gyöngye

- ROZS

- GABONA ALKOHOL: SÖR, WHISKY, VODKA

- ZAB és zabpehely / Műzlik

A lisztérzékenység esetén a gabona és alkohol együtt fogyasztása, vagy a gabona tartalmú alkoholos ital (sör) fogyasztása 100 szorosára növeli a belekben létrejövő gyulladásos folyamatokat.

Lisztérzékenyek, ha más egészségügyi problémájuk (elhízás, szív – és vérkeringési betegség) nincs, glutén – mentes étrend mellett fogyaszthatnak mérsékelt mennyiségben alkoholt.

Lisztérzékenyek ajánlott étrendje

Liszt – és gabonamentes étkezéssel 2 héten belül javulás figyelhető meg. Amíg a betegek tartják az étrendet, a tünetek megszűnnek. A gabonamentes étkezés első 9 – 12 hónapjában ajánlott a tehéntej – termékeket is elhagyni, a bélfal gyógyulásának elősegítésére. A tejben lévő, casein fehérje és a laktóz tejcukor ilyenkor tovább irritálja a bélfalat, ami nehezebben gyógyul.

Glutén mentes étrenddel minden hagyományos étel elkészíthető, más gluténmentes alapanyagokból, (rizsliszt, kukoricaliszt, burgonyakeményítő, kikoricakeményítő) és így bátran fogyaszthatóak! Az újszerű receptek, és az új alapanyagok használata rövid tanulási idő alatt elsajátíthatók a hagyományos főzésben.

Ajánlott ételek:

- Minden gyümölcs és zöldség

- Juh és kecsketej, joghurt vagy sajt

- Tojás

- Tejsavó fehérje

- Hal

- Szárnyasok

- Sovány húsok (sertés, marha, borjú, vadak)

- Olajos magvak (diók, mogyorók)

- Hajdina

- Köles

- Rizs (fehér, barna, vörös és azok lisztje, és az abból készült tészta, puffasztott és extrudált reggeliző pelyhek)

- Vadrizs

- Kukorica (minden formában: szemes, dara, liszt és keményítő, és az abból készült tészta és pelyhek)

- Burgonya és mint keményítő

- Hüvelyesek és annak lisztjei

- Kínai üvegtétszta

- Indiai csicseriborsó lepény

2010. március 23., kedd

Császármáj


Nagyon szeretem a májat. Ez az elkészítési mód nagyon egyszerű, még azok is könnyen elkészíthetik, akik kezdők a konyhában, de szertnék párjukat vagy családjukat meglepni valami gyors finomsággal. Akár előéltelnek, akár főételnek szánjátok, biztos sikert fogtok vele aratni.

Hozzávalók 4 személyre( nekem 18 darab lett ennyi alapanyagból):
-1/2 kg csirkemáj ( én fagyasztottat vettem, nem volt benne szív)
-2 csomag 200 gr-os szeletelt bacon szalonna
-fogpiszkáló
-olaj


Elkészítés:

A májat egy éjszaka alatt kiolvasztjuk a hűtőszekrényben. (De a mikrohullámú sütőben olvasztó programon is ki lehet olvasztani) Óvatosan megmossuk, és lecsepegtetjük, majd szikkadni hagyjuk őket. Ezután egy éles késsel megtisztítjuk a májat a hártyáktól, a zsírtól. Félbevágjuk őket, és a darabokat egyenkét egy-egy baconszalonnába tekerjük hosszában majd a felétől keresztbe.Az a lényeg, hogy kis csomagokat készítünkés lehetőleg a máj ne látszódjon ki sehol. Nagyon csúszos a máj ez a legnehezebb az egész folyamat során.Fogpiszkálóval megtűzzük őket, hogy rögzitsük a szalonnát a májon. Jól vettétek észre, nem használtam fűszert, a szalonna füstös, sós ízét a máj sütés közbe átveszi. Ha valaki szereté mégis fűszerezni, akkor belehempergethetjük a májat fűszeres lisztbe. Tehetünk bele őrölt borsot, majorannát, ki mit szeret.
Egy olajjal kikent tepsibe ( azért elég ennyi, mert a szalonna is enged zsírt) helyezzük a májat és 180 fokon kb. fél óra alatt pirosra sütjük az egyik majd a másik oldalát is. Akinek olyan retró sütője van, mint nekem, ahol se légkeverő, se hőfok szabályzó sincs, annak azt tanácsolom, hogy közepes és a legkisebb láng között valahol félútra tekerjék a sűtőt.
Még melegen szedjük ki a tepsiből és cseppegtessük le az olajat róla. Távolítsuk el a fogpiszkálókat, lehetőleg mindet, de azért hívjuk fel a vendégeink figyelmét arra, hogy fogpiszkálóval készült.
Köretként tálalhatunk hozzá szinte bármit, rizst, burgonyapürét, sült krumplit, párolt zöldséget, salátát. Előételként pirított kifliszeletre fektetjük, a tetejére uborkakarikát, sajtot tehetünk,átszúrjuk az egészet fogpiszkálóval és egy nagy tálcára rakjuk őket. A vendégek pedig kedvükre falatozhatnak belőle.

2010. március 22., hétfő

Krémtúrós muffin









Azon szerencsések közé tartozom, akiknek a főzéshez érzékük van. Bármit is csináltam elsőre, sikerült (vasárnapi húsleves, babgulyás, rántás készítés,stb.). Jó izű lett, olyan mint amilyet szerettem volna és mingig sikerült bezsebelnem a dicséretet is. Persze nekem is voltak baleseteim, amikor valami pörköltnek indult és sülthús lett belőle (elbeszélgettük Ágival az időt :)
Lényegében a süteményekkel volt csak gondom, előfordult, hogy nem sikerült olyannak, mint amilyet szerettem volna, például olyan kemény lett a sajtos pogácsám, hogy a nyuszim koptatta vele a fogát, vagy szalonnás lett a megyes lepényem...sorolhatnám még, de muffinnal eddig még sose hibáztam. Könnyen elkészíthető finomság.

krémtúrós muffin (12db):

a tésztához:
-25 dkg liszt
-10 dkg cukor
- 2 tk sütőpor
- 2 ek kakaópor ( ha cukrozott kakaód van pl.: Nesquik akkor több kakaó kevesebb cukor)
- 2 tojás
- 2 dl tej
- negyed kocka margarin kb. 6,25 dkg

a töltelék:
-egy csomag túró (25 dkg)
-egy nagy doboz tejföl (37,5 dkg) (- lehet 50 dkg kiszerelésű krémtúróval kiváltani a túrót és a tejfölt)
-1 citrom
-3 ek cukor
-1 tábla étcsoki (10 dkg)

Elkészítés:

A tésztához elsöként keverjük össze a száraz összevalókat: a lisztet, cukrot, sütőport, kakaóport. Ezután üssük hozzá a tojást, adjuk hozzá a tejet és keverjük jól össze. Olvasszuk fel a mikroban egy bögrében a margarint fél perc alatt, és azt is öntsük hozzá. Dolgozzuk jól össze az a tésztát, aminek nokedlitészta állagúnak kell lennie. Ezzel a részével végeztünk is.

A tölteléknél próbáljuk meg a túrót minnél jobban összetörni, akár át is passzirozhatjuk szűrőn, hogy minnél krémesebb állagú legyen. Ezután hozzáadjuk a tejfölt és meg is kaptuk a krémtúrónkat, persze aki krémtúrót vásárolt az megkimélte magát ettől.
A masszánkhoz adjuk a cukrot, a citrom reszelt héját, fél citrom levét, összekeverjük és kész is a töltelékünk.

A muffinsűtőnkbe (már ha van) beletesszük a muffin papírformánkat, ami fontos, mert ettől kapja meg a muffin a jellegzetes alakját. Ha valamelyik hiányzik, akkor sima tepsibe is belerakhatjuk a muffinsűtőpapírt, illetve a muffinsűtőt kivajazva is használlhatjuk vagy sima sütőpapírt belehajtogathatunk. Kinek milyen lehetősége van. Tehát rakunk a forma aljába egy kanál tésztát. Ezt legegyszerűben két kanál segítségével lehet megoldani. Erre jön egy kanál töltelék, egy kocka étcsoki majd egy kanál tészta. Nem baj ha nem fedi be teljesen. 180 fokos sűtőben kb 30 perc alatt készre sül. Nyomj bele egy fogpiszkálót és, ha nem ragad rá tészta kész is. Langyosan leszedjük róla a papírt, rákenjük a maradék krémtúrót és csokit reszelünk a tetejére. Hagyjuk pihenni egy kicsit, de még langyosan fogyasszuk, mert akkor a legfinomabb.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails